ZSIBONGÓ GYERMEKJÓGA ÉS BABA-MAMA JÓGA

Játékos jóga-móka foglalkozások gyermekeknek és szülőknek

 

"A lélek sugárzása széppé varázsolja az embert,

Az ember szépsége összhangot teremt a házban,

Az otthon összhangja rendet teremt a hazában,

S ha az országban rend honol, béke köszönt a  világra."

/kínai közmondás/

 

                          20170614_2.jpg            

 Fábián Beáta vagyok, 

babás jóga és gyermekjóga oktató, édesanya. Fiatal felnőttként kezdtem el gyakorolni a harcművészetet, majd 2005-ben ismerkedtem meg a jógával, mely azóta életem szerves részévé vált. A jóga kedvező hatásai már egy év gyakorlás után gyökeresen változtatott az egészségemen, az életem minőségén. Időközben elvégeztem egy Reiki tanfolyamot is.

Kisfiam születését követően fogalmazódott meg bennem a vágy, hogy gyermekemet is bevezessem a jóga gyakorlásába és áldásos hatásait megtapasztalhassa. Innen indult a gondolat, hogy más gyermekeket is jógázni tanítsak.

   A gyermekjóga oktatói tanfolyamot 2013-ban végeztem el az ASRAM Jógaközpontban Horváthné Csíki Mariannál. Az ő szakértelme, szeretete és odaadása iránymutató számomra a gyermekekkel való foglalkozás területén.

   2014. januárban a babás jóga oktatói tanfolyamot végeztem el ugyanott, mely foglalkozás szelíden segíti az édesanyákat a szülés utáni regenerálódásban, a babákat a fejlődésben, valamint kettejük csodálatos kapcsolatának építését. Felismerve a korai fejlesztés fontosságát ismereteim kiegészítéséhez elvégeztem egy mozgásfejlesztő képzést is.

A gyermekek egészséges fejlődéshéhez további ismeretekre tettem szert. 2022. márciusában elvégeztem a Gyermekanatómia tanfolyamot, Csíki Mariann és Bene Máté szervezésében.

2023. februárjában ismét bővítettem tudásomat a "preventiv gerinctorna kisiskolás gyermekek részére a Flexit mozgásanyag alkalmazásával ".

  A Gyermekjóga Oktatók Egyesülete tagjaként fontos célom a gyermekek megfelelő mozgásfejlődésének és testi, szellemi, lelki fejlődésének segítése a babás és gyermekjógán keresztül.

   Életcélomnak és hivatásomnak érzem azt, hogy a gyermekek megtalálják önmagukat a világban, hogy  kiegyensúlyozott, egészséges, tudatos, melegszívű, nyitott és becsületes felnőttekké váljanak. Hiszem, hogy általuk a világ egyre jobbá válik.

 

 logo_uj.jpg

 gyoe_logo.jpg

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 10
Heti: 103
Havi: 397
Össz.: 110 711

Látogatottság növelés
Oldal: Magamról
ZSIBONGÓ GYERMEKJÓGA ÉS BABA-MAMA JÓGA - © 2008 - 2024 - zsibongojoga.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »